Mi a csuda az a családi mediáció?

2019.07.14

Emlékszel A rózsák háborúja című filmben a csilláron lógó jelenetre? Kathleen Turner és Michael Douglas játéka szemléletesen mutatja be egy párkapcsolat kibontakozását, virágzását, majd a krízis  végletekig való fokozódását. Ennek a tragikus végkifejletnek a jelképe számomra a csillár-jelenet. 

A rózsák háborúja című film csillár-jelenete    (A kép forrása: mafab.hu)
A rózsák háborúja című film csillár-jelenete (A kép forrása: mafab.hu)

Tényleg el kell jutni egy kapcsolatban idáig?

A jó párkapcsolat az ember alapvető igénye, és remélhetőleg ez mindig nyíltan felvállalhatóan az is marad. Ugyanakkor a tartós kapcsolat érzelmi hullámvasút is, több-kevesebb sikerrel alkalmazkodunk egymáshoz, figyelembe vesszük a másik és saját magunk szükségleteit, vágyait, céljait. Ennek a folyamatos egymásra hatásnak a következtében természetesen vannak konfliktusok.

A kérdés az, hogy ezeket hogyan oldjuk vagy nem oldjuk meg. Amikor a konfliktusunkat nem tudjuk közösen, minden résztvevő számára elfogadhatóan rendezni, akkor a probléma mélyülni fog, ráadásul negatívan hat a környezetünkre, beleértve a gyerekeink fejlődését is.

Számtalan házasság, együttélés mindennapjai évekig a folyamatos viták, veszekedések vagy a néma hidegség légkörében telnek. A párok másik része nem vállalja a kellemetlen légkört, inkább felbontják a kapcsolatot és bíznak abban, hogy a következő majd jobban sikerül.

Azonban van egy harmadik út is. Amikor külső segítséget kérünk és akár az eredeti kapcsolatban, akár külön utakon folytatjuk is, egy valamit szem előtt tartunk: a lehető legkevesebb fájdalommal, hosszútávon rendezni a kapcsolatot.

A konfliktus rendezésének ebben a típusában egy lépést hátrébb lépünk:

  • a saját igazunk sulykolása helyett, a másik igazát is meglátjuk,
  • tiszteletben tartjuk a másik személyét,
  • nem egymás ellen irányul a gondolatunk és a cselekedetünk, hanem a problémákat akarjuk megoldani.

Mikor szükséges a családi mediáció?

  • szeretnétek, de nem tudjátok rendezni a konfliktust. Nincsenek ötleteitek a megoldásra, egy-egy megbeszélés alkalmával gyorsan felülkerekednek az érzelmek.
  • a saját ügyeiteket magatok szeretnétek megoldani, nem szeretnétek pereskedni.
  • a kapcsolat minősége fontos számotokra (mert közös gyermeketek miatt hosszútávon is együtt kell működnötök, mert méltón szeretnétek lezárni azt).
  • minél rövidebb idő alatt szeretnétek kijönni a bizonytalan helyzetből.

Ki a mediátor?

Aki megtanulta a konfliktuskezelésnek ezt a módszerét, az Igazságügyi Minisztérium nyilvántartásába vette és folyamatosan képzi magát.

Tóth Zsófia vagyok, az Intelligens Társ Mediátor Iroda alapítója. Évek óta foglalkozom mediációval, figyelem a jó házasságok konfliktuskezelési módszereit.

Miben tudok segíteni?

  • a kapcsolat gyógyításában,
  • a felek közötti együttműködő szemlélet kialakításában (ne versengő helyzetben egymás legyőzésére koncentráljatok)
  • az aktuális, konkrét élethelyzeti nehézségre való fókuszálásban,
  • a problémák meghatározásában,
  • abban, hogy képesek legyetek megoldani a problémát, saját döntést hozni, amit hosszútávon betartotok,
  • abban, hogy mindenki nyertesnek érezze magát,
  • egy konfliktusrendezési módszer elsajátításában.

Mi a teendő?

Minél előbb keress meg, ha problémák körüli konfliktusod van, mert mediációval feloldható! 

... és a csillár is megmarad
... és a csillár is megmarad

Intelligens Társ Mediátor Iroda, ahol újraszínezzük a kapcsolatokat! 


Tóth Zsófia
mediátor