Érzelmi intelligencia - amin a boldogságod múlhat
Ma már széles körben ismert az a tény, hogy sikereid, az életben való beválásod sokkal inkább függ érzelmi intelligenciádtól (EQ), mint az IQ-dtól. Ezt bizonyítja számos magas IQ-val rendelkező kiválóságunk sorsa is, akik a magánéletben sorra kudarcot vallottak.
A zseniális Einsteinnek például két felesége és 11 szeretője volt - nőügyeit élvezettel osztotta meg feleségével és mostohalányával is. Feleségeit gyakran megalázta, olykor-olykor egy-egy pofon is elcsattant. Valószínűleg Asperger-szindrómás volt, ami az autizmus egy fajtája és éppen az érzelmek kezelésének zavaraival, az empátia hiányával jár együtt.
Marilyn Vos Savantot egy időben a világ legokosabb emberének tartották. IQ-ja 220 feletti. Ennek ellenére semmilyen eredményt nem ért el a tudományos életben. Háromszor ment férjhez, először 16 évesen.
A világon második legmagasabb intelligenciahányadossal (195) rendelkező Christopher Michael Langan pedig kidobóemberként dolgozik. A hagyományos értelemben vett intelligenciánk ugyanis nem garantálja a boldogságot, elismertséget vagy éppen a gazdagságot.
De mi az az érzelmi intelligencia és hogyan állíthatjuk sikereink, boldogságunk szolgálatába?
Az érzelmi intelligencia olyan képességekből tevődik össze, mint az érzelmek felismerése, kezelése, önmotiválás, empátia (mások érzelmeinek felismerése) és a kapcsolatkezelés. Ha magas az EQ-d, akkor képes vagy uralkodni indulataidon, megfelelően reagálsz mások érzelmeire, tudsz lelkesedni, kitartó vagy és sikeresen működteted társas kapcsolataidat. Konfliktushelyzetekben higgadtan cselekszel, el tudod fogadni a tiédtől eltérő véleményeket is. Könnyen ismerkedsz, mások is szívesen töltik veled idejüket.
Némi nemi különbség is megfigyelhető az érzelmi intelligenciában:
Férfiként, ha magas az EQ-d, akkor jó a fellépésed, kezdeményező vagy, vidám, nem ijedsz meg könnyen, nem jellemző rád a szorongás vagy a helyzeteken, érzelmeken való rágódás. Nagy elkötelezettségre vagy képes emberek és ügyek iránt. Tetteidért vállalod a felelősséget, erkölcsi kérdésekben állást foglalsz. Kapcsolataidban együttérző és gondoskodó vagy. Érzelmi életed színes. Békében élsz önmagaddal és másokkal.
Magas érzelmi intelligenciájú nőként határozott és egyenes vagy. Elfogadod és pozitívan ítéled meg önmagadat. Igazi társas lény vagy, könnyen teremtesz kapcsolatokat. Szeretsz kezdeményezni. Kifejezed érzelmeidet, de kerülöd az olyan megnyilvánulásokat, amiket később megbánhatnál. Jól kezeled a stresszt. Játékos, spontán, érzéki személy vagy. Ritkán szorongsz vagy érzel bűntudatot. Nem vagy hajlamos az önemésztésre.
Érzelmi intelligenciánk különös jelentőséggel bír párkapcsolatainkban is
Tudjuk, hogy manapság a házasságok közel fele válással végződik. Ma már nem számít szégyennek, ha valaki elvált, a nők is el tudják tartani magukat válás után. A gazdasági és társadalmi kényszer megszűnése után így még fontosabb szerepe van a kapcsolatokban az érzelmek összetartó erejének.
A házastársi konfliktusok egy része abból adódik, hogy másféle érzelmi realitás a férfié és a nőé. Ez egészen gyerekkorra vezethető vissza. Érzelmi szempontból másképp viselkedtek velünk szüleink. A lányokkal szokás érzelmekről beszélni, míg a fiúkkal inkább az érzelmek okairól és következményeiről. Gyakran tiltják is a fiúknak, hogy érzelmeiket nyíltan kifejezzék: "Ne bőgj, nem vagy te lány!" A lányok verbálisabbak, könnyebben és többet beszélnek érzelmeikről, míg a fiúk nem fogalmazzák meg azokat, nem vesznek róluk tudomást. A lányok sokféleképpen, burkoltan is megtanulják kifejezni dühüket, agressziójukat (pletyka, bosszú, kiközösítés), míg a fiúk inkább konfrontálódnak.
A házasságok, párkapcsolatok általában nem a konkrét problémákon buknak el, hanem azon, hogy hogyan tudjátok megbeszélni azokat.
Az egyik legfontosabb vészjel a másik kritizálása. Nem arról van szó, hogy ne tehetnéd szóvá kifogásaidat, de nem mindegy hogy hogyan teszed. Panaszkodni szabad: az mindig egy adott cselekedetre vonatkozik. (Pl.: Rosszul esett, hogy tegnap nem vitted le a szemetet, amikor külön megkértelek rá.) A vita hevében azonban hajlamos vagy kritizálni, azaz a másik személyét támadni. (Már megint nem vitted le a szemetet, még ennyit se lehet rád bízni, egyszerűen lusta és megbízhatatlan vagy!)
A kritika, megszégyenítés, leszólás, hibáztatás a másikból védekezést, majd később elzárkózást vált ki. Áldozatnak érzi magát, állandóan a sérelmein tépelődik, így a pozitívumokat képtelen észrevenni. Az egész kapcsolatot pesszimistán látja: a partnerben van a hiba, amin ráadásul nem lehet változtatni.
Veszekedés során elveszítitek az érzelmi tudatosságot, az önkontrollt, az empátiát és annak a képességét, hogy megnyugtassátok önmagatokat és a másikat.
A férfiakat általában jobban megviselik a házastársi viták és nehezebben csillapodnak le.
Mire figyelhetsz vitatkozáskor férfiként?
- Ne térj ki a konfliktusok elől! A nők általában javító szándékkal tárják fel sérelmeiket, nem párjukat akarják bántani.
- A harag, az elégedetlenség nem egyenlő a személyed elleni támadással.
Ne akard megoldani a társad problémáját! Csak azt szeretné, hogy meghallgasd.
- Légy empatikus társad érzelmei iránt, ismerd el azokat, még ha nem is értesz velük egyet! (Pl.: Megértem, hogy feldühít ez a helyzet!)
Nőként tartsd észben:
- Ne
támadd a férjed, csak a cselekedeteit kifogásold!
- Éreztesd vele, hogy szereted!
- Ne beszélj túl sokat, hagyd a társadat is szóhoz jutni!
- Térj a tárgyra!
- Fogalmazz a lehető legegyszerűbben!
- Ne vessz el az apró részletekben!
- Tényleg azt mondd, amit akarsz, ne várd, hogy a társad találja ki, mi a bajod!
Hogyan zajlik egy érzelmileg intelligensen megoldott vita?
- Ne térjetek el a témától!
- Mindketten fejtsétek ki álláspontotokat! Hagyjátok, hogy a másik is elmondja a véleményét!
- Figyeljetek egymásra!
- Legyetek empatikusak!
- Oldjátok a feszültséget!
- Uralkodjatok zaklatottságotokon!
A hatékony érzelmi odafigyelés eszköze a tükrözés. Ilyenkor, ha panaszolsz valamit, társad azt megismétli a saját szavaival, úgy, hogy azok érzelmeidet is visszaadják.
Haim Ginot pszichológus szerint a problémákat az alábbi módon érdemes felvetni: "Amikor X dolgot csinálod, Y érzést kelt bennem, ezért inkább Z módon járj el!"
Ha indulatos vagy, az alábbi módon segíthetsz magadon:
- Állj meg, higgadj le! Gondolkozz, mielőtt lépnél!
- Mondd ki, mit gondolsz, mit érzel!
- Tűzz ki egy pozitív célt!
- Gondold át, milyen megoldási lehetőségek vannak!
- Gondold végig a lehetséges következményeket!
- Törekedj a legjobb terv megvalósítására!
Érdemes tudni, hogy érzelmi életünk szoros összefüggésben van egészségi állapotunkkal. Például, ha egy férj gyakran mutat megvetést, feleségénél gyakrabban jelennek meg olyan egészségügyi problémák, mint pl. a megfázás, nőgyógyászati/urológiai fertőzések, emésztési zavarok. A stressz és a negatív érzelmek is károsan hatnak az egészségre.
A pozitív érzelmi kapcsolatok viszont kedvezően alakítják életkilátásainkat. A magányos férfiak halálozási kockázata 2-3-szoros, a nőké 1,5-szeres a szoros társas kapcsolatokkal rendelkezőkéhez képest.
Forrás:
Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia. Háttér Kiadó,
Budapest, 1995.
Sümegh László: A csodálatos elmék betegsége, avagy az igazi Einstein (www.sumeghlaszlo.hu)
Nézd meg Te is legolvasottabb írásaimat: